ZUGLÓI-témák : Ötpárti egyeztetés lesz Zuglóban az új városközpontról |
Ötpárti egyeztetés lesz Zuglóban az új városközpontról
2008.10.20. 10:45
Hétfőre ötpárti megbeszélést hívott össze a zuglói polgármester, hogy közösen találjanak megoldást a pénzügyi válság Zugló legnagyobb beruházására gyakorolt várható hatásaira. Weinek Leonárd szerint ahhoz, hogy a közel 40 milliárdos Mundo hosszú távon is valódi városközpontként funkcionáljon, közös álláspontot kell kialakítani a civilek, a beruházók és a pártok között.

Így néz majd ki a Mundo
Mint arról szerdán már beszámoltunk, tavasszal elkezdődik a Mundo nevű, 40 milliárd forintba kerülő új zuglói városközpont építése a Bosnyák téren. A tervek szerint az első épületek 2010. negyedik negyedévében készülnek el. Az objektum a meglévő templom mögött kezdődik, a látogatók az első föld alatti szinten érhetik el a majdani 4-es metrót, valamint a buszt és a villamost. Az új piac is része lesz a fejlesztésnek, de hogy ki lesz a beruházója, az még nem dőlt el. Az első épületben kereskedelmi létesítményeket álmodtak meg, a hátsó traktusban pedig irodákat. Az épületen egy gyalogos passzázs vonul végig a villamos-remiztől a sporttelepig. Az előbbiből az önkormányzat kulturális centrumot kíván kialakítani. A központban 260 üzlet lesz, összesen 65000 négyzetméternyi felületen, míg a mélygarázsokban 2160 parkolhat majd.
"Célom, hogy a tizennegyedik kerület fejlődjön, és valódi centrum épüljön a Bosnyák téren, ne csak egy újabb pláza" - mondta Weinek a jövő heti eszmecserével kapcsolatban. Szerinte az ingatlanfejlesztéseket is sújtó pénzügyi válságban különösen fontos, hogy az együttműködés megmaradjon az önkormányzat és a területén fejleszteni kívánó befektetők között. A közgazdászból lett polgármester hozzátette: "mára Zugló gazdálkodása és költségvetése egyensúlyba került, erős pénzügyi pozícióból szeretnénk új alapokra helyezni a kooperációt". A múlt héten bemutatott, az eredetihez képest megváltozott Mundo-terveket ért kritikák kapcsán kifejtette: elengedhetetlen, hogy az egy-egy városrész életét és képét hosszú távon meghatározó fejlesztés mindenki megelégedésére történjen.
Az előzményekhez tartozik még egyébként, hogy a Bosnyák téri városközpont területének eladását az önkormányzati választásokat megelőzően - 2006. szeptemberében - Rátonyi Gábor előterjesztésében, konszenzussal fogadta el a kerületi képviselő-testület. Zugló korábbi fideszes polgármestere a leendő centrum területét végül a zuglói sportközponttal és az uszodával együtt adta el egy lengyel befektetőcsoportnak. A terület új tulajdonosának koncepciói aztán 2008. őszére megváltoztak az eredeti ötletpályázathoz képest. A volt elöljáró szerint az új tervek "lényegében, karakterében" tükrözik az eredeti elképzeléseket.
STOP
|