ZUGLÓI-témák : Új futballaréna: a Puskás stadion bontása is milliárdokba kerülne |
Új futballaréna: a Puskás stadion bontása is milliárdokba kerülne
2008.10.15. 08:42
 Senki nem tudja még, mi lenne a Puskás stadionnal, ha megvalósul az MLSZ elképzelése, és egy új futballarénát építenek Budapesten nemzetközi labdarúgó-mérkőzések lebonyolítására. Az egykori Népstadion ma nagyon rossz állapotban van, de lebontani is óriási pénz lenne, az utóhasznosítása pedig kétséges.
Magyar Nemzeti Labdarúgó Aréna néven teljesen új stadiont építene az MLSZ Budapest tizedik kerületében - adta hírül a hét elején a szakszövetség. A szervezet honlapján található tervek szerint az új, kizárólag focimeccsekre alkalmas stadion jóval kisebb lenne a Puskásnál, harmincezres befogadóképességű, amit szükség esetén 12 500 főnyi kapacitással lehetne bővíteni. Az építés költségei az előzetes becslések alapján 45 millió euróból, azaz 11 milliárd forintból kihozhatóak lennének, a megvalósíthatósági tanulmány úgy számol, 20 év alatt térülne meg ez az összeg.
Az egykori Népstadion (lásd keretes írásunkat) mára valóban romos állapotba került: az utolsó jelentősebb karbantartást az 1998-as szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság idején végezték el rajta, majd 2001-ben - 500 millió forintért - fedett lelátórészt kapott. Azóta gyakorlatilag annyi történt csak, hogy a 2005. augusztusi Debrecen-Manchester meccs előtt a DVSC költségén műanyag székeket szereltek a felső karéjokra is. Megtölteni már régen nem sikerült a létesítményt, legfeljebb koncertekkel.
Egy keresztelőre futotta
Bár az időközben Puskás Ferenc Stadionra keresztelt létesítmény felújítására több grandiózus terv született, legutóbb éppen Gyurcsány Ferenc, még sportminiszterként jelentett be ilyet. (Ennek költsége az 50 milliárd forintot is elérné.) Igaz, időközben új stadion felépítése is szóba került - nagyjából minden elbukott Eb-pályázatunkban megígértünk még legalább egy ilyen fővárosi létesítményt.
A nagy tervekből aztán nem lett semmi, így a jelek szerint az MLSZ vezetése más célokat tűzött ki. "Úgy tűnik, az MLSZ vezetése már nem távoli, nehezen elérhető nagy célokat szeretne megvalósítani, hanem kisebb léptékű, de reálisan elérhető eredményekben gondolkozik, mint egy UEFA-kupa döntő megrendezése, és ez mindenképpen pozitívum" - mondta a Hírszerzőnek Szabados Gábor sportközgazdász. A Corvinus Egyetem oktatója szerint egy ötvenezres, vagy annál nagyobb befogadóképességű arénát ma Magyarországon valóban nem lehet gazdaságosan üzemeltetni.
Daliás idők: épül a Népstadion, az emblematikussá vált "fél karéjjal" - ma senki nem tudja, mi lesz vele (Fotó: MTI)
"Ehhez az kellene, hogy a létesítmény folyamatosan használatban legyen, márpedig minden héten nem lehet Guns N' Roses koncertet tartani" - fogalmazott lapunknak a szakember, hozzátéve, "ma egyszerűen nincs olyan funkció, amit a Puskás stadion jobban el tudna látni egy ilyen új létesítménynél". Az egyetlen kivétel az atlétikai versenyek megrendezése lenne, de ma már egy ilyen sem tudna megtölteni egy ötvenezres létesítményt.
És hogy mi lehetne a sorsa a Puskás stadionnak? Szabados Gábor úgy véli, edzőközpontként, vagy szabadidős céllal lehetne tovább használni - persze ezt is csak jelentős átalakítások árán, például a statikailag előbb-utóbb tarthatatlan állapotú felső karéjt mindenképpen le kellene bontani.
Nehéz lenne a továbbhasznosítás
Szkeptikusabb az újrahasznosítással kapcsolatban Locsmándi Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Urbanisztikai Tanszékének tanára. "Egy eredeti funkcióját veszített épület újrahasznosítása mindenhol a világon nagyon nehéz ügy. Emlékszem, hogy amikor az Egyesült Államokban, Baltimore-ban voltam, ott is éppen új stadiont építettek a baseballcsapatnak, és ott sem igen tudtak mit kezdeni a régivel" - mondta a Hírszerzőnek a szakember.
A STADION TÖRTÉNETE
A Népstadion építése - végleges tervek nélkül - 1948. július 13-án kezdődött el, a Stadionépítő Vállalat kivitelezésében. Az építményt 90%-ban előre gyártott elemekből tervezték, építésze Dávid Károly, statikusa Gilyén Jenő volt. A stadiont a későbbiekben 100 ezer fősre akarták bővíteni. A lelátókat 18 óriási pilon tartja, északi és déli oldalára egy-egy maratoni kapu, a nyugati oldalra a díszpáholy, a keletire az öltöző épülete és a játékoskijáró került.
A főváros lakossága lelkesen azonosult az üggyel, rengetegen vettek részt önként a munkában, amint Puskás Ferenc és az Aranycsapat tagjai is. A helyszínen hét üzemben gyártották előre az elemeket, köztük a 20-24 tonnás vasbeton gerendákat. 664 ezer köbméter földet mozgattak meg, 84 nagy építőgép dolgozott az építkezésen, daruk, mozdonyok, exkavátorok, szállítószalagok, úthengerek és betonkeverők. A munka során 45 ezer köbméter betont, 2,5 ezer tonna betonvasat dolgoztak be, 24 ezer tribünelemet és közel 15 ezer lépcsőelemet helyeztek el. A világításhoz és az eredményjelző berendezésekhez 18 ezer izzóra volt szükség, 150 ezer folyóméter vezetéket építettek be.
A költségek akkori áron 160 millió forintot tettek ki. A stadiont a szocreál építőművészet jegyében munka közben is majdnem áttervezték, de ez pénz- és időhiány miatt végül elmaradt. (Forrás: Wikipédia)
Ugyanez a probléma merült volna fel a kormánynegyed megvalósítása esetén a jelenlegi minisztériumi épületekkel kapcsolatban is: egy modern irodaház követelményeit nehezen teljesítenék, így üzleti célú hasznosításuk erősen kérdéses lenne. Locsmándi Gábor szerint a szabadidős célú hasznosításra pedig egyszerűen nincs elég pénz jelenleg, így ez is erősen kétséges. Mint a HVG eheti száma beszámol róla, új stadiont kap a New York Yankees is, a régi létesítményt ott nem hagyják meg: park lesz a helyén.
Persze még "holtában" is nagyon komoly pénzeket kellene költeni a Puskás stadionra: a BME építés-kivitelezési tanszékének tanára, Mályusz Gábor azt mondta lapunknak, egy ilyen létesítmény bontása az építési költségek 25-50 százalékát is kiteheti - vagyis több milliárd forint lenne, a tízmilliárdos nagyságrendet is elérhetné.
Természetesen megkerestük az ügyben az önkormányzati minisztérium sport szakállamtitkárságát is, ahol a következő kérdésekre szerettünk volna választ kapni: Reálisnak tartják-e az MLSZ elképzeléseit az új futballstadionról? Ki állná a költségeket? Mi lenne ennek megépülése után a Puskás Ferenc Stadionnal, amelynek felújítására kész tervek vannak? Szándékában áll a kormánynak felújítani a Puskás stadiont? Ha igen, milyen határidővel? Tervezi a kormány, hogy a következő években pályázatot ad be labdarúgó Eb megrendezésére? Mikor tárgyal Gyenesei István Kisteleki Istvánnal az új stadionról? A minisztériumtól azt a választ kaptuk, hogy a "felvetett témában folynak még a tárgyalások".
forrás : hirszerző
|