közérdekű ! ? : Korrupció nélkül csak amatőr kampányra futná a pártoknak |
Korrupció nélkül csak amatőr kampányra futná a pártoknak
2008.05.09. 18:32

A magyar kampányfinanszírozási szabályok egyenesen ösztönöznek a korrupcióra civil szervezetek szerint. A magyar pártok nyilvánvalóan megsértik a törvényi előírásokat a korteskedés során, miközben a helyzet rendezéséről évek óta nem képesek megegyezni. Egy kezdeményezés erre tesz most kísérletet. Nézze meg, milyen lenne egy kampányfilm, ha a pártok betartanák a törvényt!
Már megszámolni sem lehet, hányszor futott neki a politika Magyarországon a még a rendszerváltás idején született, és mára nyilvánvalóan elavult kampányfinanszírozási szabályok korszerűsítésének. Hogy csak a legutóbbi fejleményeket említsük: a 2006-ban hivatalba lépő második Gyurcsány-kormány programjában is szerepelt a kérdés rendezése, a pártok egyeztetéseket is kezdtek az ügyben, aztán mégsem lett belőle semmi. Csakúgy, mint Gyurcsány Ferenc tavaly októberi hét pontos "köztisztasági csomagjából", és a Fidesz alternatív javaslatából.
A Majtényi László volt ombudsman vezette Eötvös Károly Közpolitikai intézet így 2007 áprilisában "kampányfinanszírozási stafétát" indított: a kérdés ismételt napirendre vételével arra szerettek volna rávilágítani, hogy semmi nem rendeződött a magyar politikai élet egyik legsúlyosabb anomáliájaként is aposztrofálható történetben.
A Majtényi László volt ombudsman vezette Eötvös Károly Közpolitikai intézet így 2007 áprilisában "kampányfinanszírozási stafétát" indított: a kérdés ismételt napirendre vételével arra szerettek volna rávilágítani, hogy semmi nem rendeződött a magyar politikai élet egyik legsúlyosabb anomáliájaként is aposztrofálható történetben.
Morális válságban
A stafétát azóta átvette a Political Capital is, most pedig három másik szervezet összefogva szeretné a nyilvánosság erejét felhasználni a nyomásgyakorlás érdekében a döntéshozókra. A Transparency International, a Freedom House és a Nézőpont Intézet vezetői szerint ugyanis nem várható kilábalás a Magyarországot sújtó morális válságból, amíg ebben a kérdésben nem sikerül előrelépni.
A három szervezet sajtótájékoztatóján elhangzott: a 2006-os választási kampányra a legkonzervatívabb becslések szerint is 7,3 milliárd forintot költöttek a pártok, noha az erről szóló jelentésekben "természetesen" mindenhol az szerepel, hogy a törvényileg meghatározott kereten belül (képviselőként 1 millió, azaz összesen 386 millió forint) maradtak. Mivel a becslések szerint a kampányköltségek választásonként megduplázódhatnak, legközelebb ez a szám a 15 milliárdot is elérheti.
A választások után többen is megpróbálták megbecsülni a tényleges költés összegét, olyan paraméterek alapján például, mint a tévéreklámok költsége - ezekből egy fél perces darab egyetlen sugárzása 1,5 millió forintba kerül listaáron. Persze nagy tételben valószínűleg komoly kedvezmények járhatók ki, ezekről azonban éppen azért nem tudni semmit, mert sem a pártok, sem a kereskedelmi televíziók nincsenek adatszolgáltatásra kötelezve.
A becslések szerint így a Fidesz és az MSZP akár a tízszeresét is elkölthette a bevallott összegnek, míg a pártokhoz áramló kampánypénzek kilencven százaléka potenciálisan illegális csatornából származhat. Mint a Transparency International részéről Alexa Noémi elmondta, ez a helyzet szoros összefüggésben van a közbeszerzések körüli anomáliákkal, így szerintük a két kérdést nem lehet külön kezelni. "Nyilvánvaló, hogy a pártok kampányára forrásokat biztosító cégek szolgáltatásait utólag nyertes közbeszerzésekkel hálálják meg, , így ez az ország versenyképességére is rossz hatással van" - mondta Alexa Noémi.
Felhívás korrupcióra
A magyar szabályozás az irreális előírásokkal ráadásul egyenesen korrupcióra sarkall, ilyenre nincs is példa az Európai Unióban - erről már Molnár Bálint, a Freedom House vezetője beszélt. Mivel ez a helyzet mára közismertté vált - egy felmérés szerint a megkérdezetteknek csupán 16 százaléka hiszi el, hogy a pártok betartják a rájuk vonatkozó szabályokat - Molnár Bálint szerint a kampányfinanszírozás ügye az egyik meghatározó oka a demokratikus intézményekbe vetett bizalom csökkenésénekami nagyon aggasztó tendencia.
A Védegylet beadványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) a pártalapítványokról szóló törvény több rendelkezését is megsemmisítette. A Hírszerző kérdésére, hogy hasonló jogi akcióra nincs-e lehetőség ebben az esetben is, Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet elemzője azt mondta, a döntésnek azért is örültek nagyon, mert az Ab-határozat szerint szeptember 30-ig új megoldásokat kell kidolgozniuk a pártoknak a most megsemmisítettek helyett. "Így ez egy nagyon jó alkalom lehet arra, hogy a kérdést összekössük a kampányfinanszírozással" - mondta a szakértő.
A Transparency International, a Freedom House és a Nézőpont Intézet közös honlapot is indított, melyen olvashatók javaslataik, a kampányszámlák bevezetésére, a kampányra fordítható összeghatárok növelésére, a kampányidőszak 60 napra rövidítésére, és az ellenőrzés megerősítésére. A kezdeményezéshez már több napi, hetilap, valamint internetes portál csatlakozott. Lapunk szintén részt vesz a kampányban.
forrás : hirszerző.hu / Kósa András
|